19-én rész vettünk a Battai érintős kupán. Nagyon sok csapat volt, ezt jó volt látni.
Bár épp hogy megvoltunk elegen de így is sikerült elhozni az ezüst érmet.
Nagyon jó hangulatban telt a forduló, és a nap csúcspontjaként egy színvonalas mérkőzésen győzedelmeskedett a Battai felnőtt csapat és ezzel az idei első Cee Rugby mérkőzését megnyerte.
végezetül üdvözöljük rögbis társadalmunkban az újonc Pusztaszabolcsi játékosokat is.
Magabiztosan érkeztünk a fehérváron megrendezett első fordulóra.Bíztunk a nyáron elvégzett munkába, és a lányok fejben teljesen rá voltak hangolódva a meccsekre. Az első megméretetés az újonc, korban hozzánk hasonló Agárdi Angyalok ellen volt. Bár jó képességű játékosokat foglal magába az Agárdi csapat de a nagy fizikai előnyünknek és rutinunknak nem találták ellenszerét. Végeredmény 52-0 lett
A következő meccset a nagy rivális Fehérvári Vadkanok ellen játszottuk.
Sajnos már a bemelegítés közben láttam, hogy nem az a tűz van bennük mint az előző meccs előtt. Nem szeretem ha az ilyen megérzéseim beigazolódnak, de sajnos ez történt. A meccs első félidejében elaludtunk és sok hibával játszottunk így 12-0 volt félidőben az állás, a második félidőben még mindig nem szedtük elő a szervezett játékunkat de legalább észrevettük hogy meccsen vagyunk. A második rész kb. 2. percében büntető után Fehér (Csibe) Csilla áttört a Fehérvári védelmen és a célterületre vetődött. Ezután érvényesítette a jutalomrúgást így 12-7-re változott az eredmény. Ez erőt adott a csapatunknak és küzdöttek, meg is lett az eredmény mert egy nyílt tolongást követően Pongrácz Dominika kapta fel az árván hagyott labdát és robogott félpályáról a célterületre. Csibe ismét bizonyította hogy jó rugó játékos , és ezt a jutalmat is érvényesítette. Ezzel átvettük a vezetést 14-12-re, egy perc sem volt hátra mikor Csibe elvégezte a meccs utolsó középrúgását, sajnos elég volt a védekezésünkben egy apró hiba amit Gyolcsos Mária rutinosan ki is használt és célt vitt, a jutalom rúgás után beállt a végeredmény 19-14 a fehérvár javára.
A harmadik meccsen az előző szellemében kezdtük, a lányokban nagyon benne volt az a vereség így hát sok hibával játszottunk, szerencsére fizikai előnyünknek köszönhetően a lányok 26-0-ra nyertek.
Az utolsó meccset a jó képeségü újonc lányokból álló Szeged ellen játszottuk, ezen a meccsen a lányok ismét össze szedték magukat. Szép széles játékot játszottunk, szinte minden lehetőséget kihasználva. Deák Alexandra végre megmutatta kepeségeit és könnyedén lépett át a védőkön. Így a végeredmény 50-0 a mi javunkra.
Külön szeretném üdvözölni a bajnokságban a két új csapatot, az Agárdi Angyalokat és a Szegedet, gratulálok a szerepléshez és nagyon örülök hogy ilyen jó képeségü csapatokkal bővült a mezőny.
A Battai női csapat idén másodszor indult el a Velencei-tó partjára, hogy bizonyítsák edzőjüknek, nem volt hiába a sok "nyári munka".
A szokott helyen a szokott időben (a már megszokott "koránkeltem" fejjel) összegyűlt a csapat, hogy elinduljunk Agárdra. Bár az első edzést a szabadstrandon tartottuk,szerencsére
elmaradt az edzés elejéről a megszokott alvás, és mindenki nagy hévvel állt neki a bemelegítésnek.Ezt a lendületet az egész edzőtábor folyamán megtartottuk. A délutáni edzést
a másnapi edzőmeccs szellemében sikerült megtartani. Tehát a szombati napon átvonatoztunk Velencére, ahol a már megszokott velencei fiú csapat ellen játszottunk. A lányok pörögtek a meccsre, és
talán először láttam rajtuk, hogy tényleg nem érdekli őket az ellenfél nagysága, gyorsasága, vagy neme... Úgy gondolom, hogy amilyen a főpróba, olyan az előadás is, és ez be is
bizonyosodott, az első és az utolsó 10-15 percben szépen támadtunk, folyamatos és rendkívül szervezett volt a játék. A legnagyobb meglepetést a tolongás okozta, ami nemcsak hogy megállta a helyét
a fiúkkal szemben, de olykor még erősebbnek is bizonyosult.Bár a fiuk mi tagadás fölényesen nyertek de ne felejtsük el hogy nem ők az ellenfeleink. Az utolsó nap inkább a csapatról szólt, a lányok egyre közelebb kerülnek egymáshoz, képesek összetartani, együtt dolgozni,
és alkalmazkodni egymáshoz...Az a bizonyos MAG,ami hozzáállásával segít a többi lányjátékosnak felzárkózni és fejlődni, már eléri a 8 főt, ami azt hiszem magyar mezőnyben példátlan.Itt szeretném megköszönni Kerner Krisztiánnak, hogy megvalósíthattuk ezt az edzőtábort a nyaralójukban, és egy régi barátomnak, Sós Dánielnek, hogy
csapatával együtt rendelkezésünkre álltak, így játszhattunk egy jót.
2009 Július 24-én a csapat megkezdte edzőtáborát Velencén. Hajnalban a vonatra várva még senki nem sejtette, hogy ez a tábor a csapat számára a legnagyobb ugródeszka a kezdetek óta. Miután elfoglaltuk a szállást, megismerkedtünk a „pályával”.Az első nap döcögősen indult, a délelőttöt erőnléti edzéssel kezdtük, délután a fogás technikáiba mélyedtünk el, több-kevesebb sikerrel. A következő napot a reggeli futással kezdtük, ami természetesen már az első nap mindenki kedvence lett pláne, mert homokban kellett futnunk. A táborban megszavaztuk (mivel a Laci szavazásra bocsátotta), hogy indulunk a velencei strand rögbi kupán. Ez elsöprő lendületet adott a csapatnak, így a második erőnléti edzést már azzal a hozzáállással teljesítettük, amit az edzőnk mindig, minden körülmények között elvár tőlünk.
Mindenki meglepődött, mikor beállítottunk a velencei strandra, ahol a kupát rendezték, mivel sem az Agárdi sem pedig a Fehérvári csapat nem számított ránk. De részünkről is volt meglepődés, hiszen mi több csapatra számítottunk. A Fehérváriak fényévekkel fiatalabbak voltak nálunk, de az Agárdi lányokkal szemben is nagyon nagy volt a fizikai előnyünk. Nem meglepő tehát, hogy a kupát megnyertük, de ezt senki nem igazi győzelemként könyvelte el (persze mindenki jól érezte magát és örült, hogy játszhatott egy jót), de a mi célunk a Magyar Bajnoki cím. Egyelőre.
Így hát folytattuk azt, amiért igazából jöttünk, napi három edzés mellett a csapat egyre jobban kovácsolódott össze. Remek lehetőség volt ez arra, hogy az új lányok beilleszkedjenek és felzárkózzanak. Három remek játékossal bővült a csapat, Földesi Niki és Vadas Niki (alias, Tina) példamutató hozzáállással és hatalmas szívvel küzdöttek az edzéseken, tartva a szintet a rutinosabb játékosokkal. És persze a legújabb BATTAI lány Kovács Judit is bulldogként küzdött és bebizonyította, hogy közénk tartozik.
Ez alatt a 8 nap alatt nagyszerű élményekkel gazdagodtunk, kaptunk hideget is és meleget is,de összességében elmondhatjuk, hogy végre egy csapat lettünk a pályán és azon kívül is.
,,Egy adott napon, adott körülmények között azt gondolod, korlátaid vannak. Majd eléred a határt, és azt mondod:oké, ez a határ. Majd hirtelen egy kicsit tovább lépsz. A gondolataid hatalmával, az eltökéltségeddel, az ösztönöddel és a tapasztalatoddal nagyon magasan tudsz repülni."
Ayrton Senna
A sport elsosorban szellemi fogalom. Egy sportcsapat a társadalomnak kicsinyített képe, a mérkozés az életért való nemes küzdelem szimbóluma. A sport a játék alatt tanítja meg az embert rövid idő alatt a legfontosabb polgári erényekre: az összetartásra, az önfeláldozásra, az egyéni érdek teljes alárendelésére, a kitartásra, a tettrekészségre, a gyors elhatározásra, az önálló megítélésre, az , az abszolút tisztességre, és mindenekelott a "fair play", a nemes küzdelem szabályaira.
Szent-Györgyi Albert